Simonffy Kálmán,
zeneszerző, S. György m. kir. testőr, később huszárkapitány és ürményi és kostyánfalvi Kostyán Borbála fia, szül. 1832. okt. 5. Nagy Abonyban; a gymnasiumot Szolnokon, a bölcseletet Váczon végezte; s itt érték őt az 1848. év nagy mozgalmai. 1849-ben mint még nem is 17 éves ifjú már Görgey törzskarával ment Buda alól Esztergomon, Tatán át Komáromba; a júl. 11. nagy csata után főhadnagygyá léptettetett elő. Alig 20 éves korában Czegléd városának főjegyzőjévé választatott. Itt kezdte meg zeneművészeti tevékenységét s 1852-ben lépett föl először «Tündér-csárdás»-ával, melyre csakhamar következett a «Szerelmi vadrózsák» gyűjteménye, tíz dal, mely ismertté tette nevét az egész országban. A «Fütyül a szél» Hollósy Kornélia által a nemzeti színpadon és hangversenyeken dalolva, csakhamar bejárta az egész országot és a zenekritika is elismerésben részesítette. Dalai a szépirodalmi lapok mellékleteként, vagy önálló füzetekben jelentek meg: «Magyar dalbokréta», «Magyar hangfüzér», «Cyprus-lombok», «Hegyháti dalok» stb. czímek alatt s több mint ötven dala maig is kedvencz darabja a dalkedvelő műveltebb közönségnek és a népnek is. Ki ne ismerné a «Száraz ágon», «Te vagy, te vagy barna kis lány», «Búsan, búsan szól a harang», «Zöld vetés közt», «Szomorú fűz ága», «Fütyül a szél» sat. dalokat? A dalszerzés mellett más irányban is tevékeny volt, úgy hogy a most már országszerte virágzó dalárdák magvát ő hintette el az ötvenes évek elején. 1859-ben nagy elméleti vita folyt lapjainkban a magyar zene lényegéről; S. vállalkozott reá, hogy a vitát gyakorlatilag eldöntse, s Fátyol Károlyt néhány hétig magánál tartván, nagy körútra indult vele. Huszonhét megyét járt be s hangversenyein bemutatta mindenütt a magyar zenét. Néhány évvel később ismét bejárta az országot s főleg a Székelyföldet. 1860-ban külföldön utazott a Keleti tengertől Afrikáig és leszámítva azon 11 hónapot, melyet mint Pestmegye választott jegyzője Nyáry Pál mellett töltött, 1864 őszéig folyvást utazásokkal tágította szellemi látkörét. 1864-ben Karván (Esztergomm.) nőül vette Koller Gizellát és a 60-as évek első felében ott gazdálkodott. Ezen időtől fogva állandóan Esztergomban lakott; 1865. Esztergommegye főjegyzőjének választotta. 1872–75. mint országgyűlési képviselő maradandó érdemeket szerzett az országos magyar zeneakadémia életbeléptetése körül, hol magyar zenei ösztöndíjakat is alapított. Azután tíz évig kataszteri felügyelő volt; hivatala megszünvén, ritkán volt a közéletben látható. Az orsz. magyar daláregyesületnek sok évig alelnöke volt. Meghalt 1881. decz. 15. az elmebetegek országos gyógyintézetében.