Berczik Árpád (Temesvár, 1842. július 8. – Budapest, 1919. július 16.) magyar novellista, színműíró, MTA tag (levelező: 1888, rendes: 1907, tiszteleti: 1916)

Jogot végzett. 1864-től a helytartótanácsi, 1867-től pedig a miniszterelnökségi sajtóosztály tisztviselője, 1872-1904 között vezetője volt. 1870-1872 között a Pesti Napló tárcaírója volt. 1873-tól a Kisfaludy Társaság tagja volt. 1879-től a Petőfi Társaság tagja volt. 1887-től miniszteri tanácsosként dolgozott. 1888-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1904-ben nyugdíjba vonult. 1907-ben az MTA rendes tagja, 1916-ban pedig tiszteleti tagja lett.

Számos elbeszélése, költeménye, tanulmánya jelent meg a lapokban, folyóiratokban. Írói pályáját versekkel kezdte, melyek az Üstökösben és a Hindy Árpád által kiadott Ibolyák című költeményfüzérben jelentek meg. Írt elbeszéléseket, a Borsszem Jankó című élclap állandó munkatársa volt. Leginkább mégis a színpadhoz vonzódott, sikereit is színdarabjaival érte el. Első műve 1862-ben került színre a Nemzeti Színházban, első sikere A fertálymágnások (1867) című operett. Legnagyobb sikerét a Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza szerelméről szóló Himfy dalai (1898) című színművével aratta.

A 20. század utolsó harmadának egyik legtermékenyebb hazai színpadi szerzője volt. 58 színdarabot írt, ezek közül a fővárosban 47 darabja került színre. Tömegesen vitte színre korának jellemző alakjait, legszívesebben a politikai élet élősködőit. Szinte kizárólag vígjátékokat és népszínműveket írt, darabjaiból derűs életszemlélet áradt. Vígjátékai hasonlítottak egymáshoz, de a közönség többnyire szívesen fogadta előadásukat. Enyhe szatíráját a fővárosba került dzsentri, az előkelő környezetbe vágyó polgárcsaládok és a rangkórságban szenvedő pesti kereskedők ellen irányította. A meseszövésben nem volt erős, komikus helyzetei a darabokban sokszor visszatértek. Népszínműveinek meséje és alakjai önmagukat és a korabeli népszínmű bevett sémáit ismételték. A személyek ünneplő ruhában járó, szépen beszélő stilizált parasztlegények és parasztleányok; az ifjú szerelmesek útját félreértések, akadályok nehezítik, de végül mindig akad kibékítő megoldás; a történeteket gyakran népies dalok élénkítik. Színdarabjainak legnagyobb része nem csak mára, hanem már életében elavult.