Minden idők egyik legnagyobb magyar népdalénekese, a Kossuth-díjas

mezzoszoprán 1912. november 15-én született Kolozsvárott.

Ügyvéd édesapja fiatalon elesett az első világháborúban, özvegye ezután három gyermekével Budapestre költözött. Erzsébet itt végezte el az Országos Színészegyesület színészképző iskoláját, miközben énekelni is tanult. Sanzonénekesnőnek készült, de énekmestere felhívta figyelmét a népdalokra, és az 1930-as évek végén már elismert, kitűnő tolmácsolója volt a népdalfeldolgozásoknak, Bartók és Kodály dalainak. Fellépett a Zeneakadémián, a Független Színpad rendezvényein, dalesteken, klubokban és járta a vidéket. Családja az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után visszatelepült Erdélybe, Erzsébet jelentős drámai szerepeket kapott a Kolozsvári Nemzeti Színházban.
Török Erzsébet a második világháború után ismét Budapesten próbált szerencsét. Szűkös körülmények között élt, művészetéért kezdetben élelmiszerrel - liszttel, szalonnával - fizettek. Fellépései már ekkor szenzációszámba mentek, sugárzó egyénisége, gyönyörű mezzoszoprán hangja, ízes, tiszta szövegmondása elbűvölte a közönséget és a kritikusok is elragadtatással írtak róla. Országjáró körutakat is vállalt a magyar népdalkincs népszerűsítésére. Legnagyobb sikereit népballadák előadásával aratta, koncertjeinek műsorát rendszeresen úgy állította össze, hogy ne csak zenei, de irodalmi élményt is nyújtsanak.

Azon énekesek közé tartozott, akik a prózától közelítettek a zenéhez, a mondanivaló hatékony kifejezésére, a kristálytiszta szövegkiejtésre törekedett. Dalestjein még a legsötétebb években is képes volt reményt plántálni hallgatóságába. 1941-től rendszeresen szerepelt a Magyar Rádió műsoraiban is, 1950-től az Országos Filharmónia szólistája volt. Az ő népdalestjével nyílt meg 1956-ban a Vers és Dal Színháza (később Irodalmi Színpad, ma Radnóti Miklós Színház). A Magyar Televízió óriási sikerű Röpülj páva című népdalvetélkedőjének zsűritagja volt. Élete végén műsorára tűzte az archaikus vallásos népi költészet emlékeit is, utolsó fellépése 1972 decemberében volt, az Egyetemi Színpadon.
Török Erzsébetet pályája során mindvégig tisztelet, megbecsülés, szeretet övezte. 1954-ben Kossuth-díjat kapott, 1968-ban érdemes művész címmel tüntették ki. Magánemberként is varázslatos egyéniség volt, azon kevesek egyike, akik kiérdemelték Kodály Zoltán dicséretét és elismerését. Szülőföldjét örök nosztalgiával emlegette, ha valaki Erdélyből akár teljesen ismeretlenül csengetett be hozzá, mindjárt szállást, ellátást, szeretetet kapott. A művésznő erdélyi ételeket tartalmazó szakácskönyve három kiadást ért meg.
Török Erzsébet 1973. december 1-jén halt meg Budapesten. Hangját számos rádiófelvétel, lemezek sokasága őrzi, művészete ma is elevenen hat, élményt nyújtva a szép muzsika híveinek.