Szeged - Szegénység, tüdőbaj, lányszöktetés, írók-költők barátsága, félezer szerzemény, dicsőség, korai halál – az életút mérföldkövei. Dankó Pista muzsikáját a cári udvar is megtapsolta.

Muzsikus cigány apjától csak tüdőbaját és hegedűjét örökölte Dankó Pista. A hegedűt sihederkorában zálogba csapta egy korcsmában, a betegség viszont elkísérte rövidre szabott életében. Élettörténete igazi romantikus regény, mintha csak kedvenc írója, Jókai Mór vetette volna papírra.

Született ott, ahol szív nem terem

Születésének helyéről maga is rejtélyesen nyilatkozik önéletrajzában, amelynek megírására Gárdonyi Géza kérte. Így fogalmaz: „Születésemre vonatkozólag legjobb lenne, ha a helyet nem említenéd, hanem így írnád: Született ott, ahol szív nem terem. Mindenki tudni fogja, hogy hol születtem."

Egyes források szerint ifjabb Dankó István szülőháza a szegedi Fölsőváros cigányfertályán, a Hangász utcában (a mai Bihari utca 13. számú ház helyén) állt. Mások Szeged-Fölsőtanyát (ma: Szatymaz) említik. Keresztlevelében az 1858. június 14-i dátum szerepel. Első gyermekként született, s kilenc esztendős volt, amikor apja meghalt. A kisfiú mellett még három húga, Irén, Etel és Róza maradt félárván.

Dankó Pista édesanyjával. Édesapját kilencévesen vesztette el. Fotó: Móra Ferenc Múzeum történeti fotótára

A „malacbanda" „kutyúprímása"

Apja halála után Pista nem járhatott tovább iskolába: csak három elemit, egy református, meg egy lutheránus iskolát végzett. Nem maradt azonban műveletlen „vadzseni". Falta a könyveket: előbb diáktársaitól kért kölcsön olvasnivalót, aztán amikor jutott rávaló, egész könyvtárat gyűjtött. Dumas, Victor Hugo, Jókai műveit különösen szerette.

Hegedülni az országos hírű Erdélyi Náci tanította – két hónapig. A legnagyobb gyereknek korán munka után kellett néznie, vályogvetéssel kereste a krajcárokat. Nem tartozhatott hát a hangszervirtuózok közé, de ha játszott, a kortársak szerint szívéből szólt a muzsika.

Alig tizenöt évesen mint „kutyúprímás" hasonszőrű zenésztársaiból „malacbandát" verbuvált. Velük járta a környékbeli tanyavilágot, ahol akkoriban nagyon keresték az olcsó muzsikusokat, akik kevéske pénzért, harapnivalóért, kis hordócska borért húzták a talpalávalót.

Tömörkény írja, hogy a mulatság gyakran duhajkodásba csapott át. A cigánybandát fölzavarták az eperfára, ott kellett játszaniuk – vagy a prímást vödörben eresztették le a kútba, „s onnan húzta föl a szomorkodóknak a hallgatót…"

Háromszoros lányszöktetés

Dankó bandája muzsikált Joó Ferenc arcképfestő tanyájában is. A 17 éves, kékszemű cigánylegény itt szeretett bele a gazda 13 esztendős Ilonka leányába, akinek persze nem ilyen jöttment vőlegényt szántak. Három esztendei vágyódás után hiába kérte meg a lány kezét Pista nevében Daróczy Pál pusztai kapitány (a betyárvilág híres csendbiztosa), a leendő após mindkettejüket kizavarta a birtokról. Ilonka azonban a kapuban egy szál rózsát adott Pista kezébe. (A szerelem virágának emléke egész életében végigkísérte Dankó dalköltészetét: a rózsa több mint félszáz nótája címében vagy szövegében szerepel.)
A kitartó kérő kétszer sikertelenül szöktette meg a lányt, harmadjára azonban a kisteleki templom oltára előtt szentesítették szerelmüket.

Báló István vendéglője

A herceg gyűrűje

A vendéglők, kocsmák és tanyák közkedvelt muzsikusa saját szerzeményeivel lopta be magát a szívekbe (Egy cica, két cica…, Eltörött a hegedűm, Most van a nap lemenőbe…). Népszínművekhez írt betétdalokat, s közel félezer nótát költött. Zenéjéhez Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Békefi Antal, Tömörkény István írt szöveget.

Daltársulatot szervezett, bejárták az Alföld, s a Felvidék nagyobb városait. Még Moszkvába és Szentpétervárra is eljutottak. Egy anekdota szerint a cári udvarban adott koncertnek akkora sikere volt, hogy az előadás végén Miklós herceg odament Dankóhoz, s elismerésként legszebb brilliánsgyűrűjét a muzsikus ujjára húzta. Ezt látva, a többi vendég sem akart elmaradni a nagylelkűségben: sorra gratuláltak, s mindegyik ujjára ráhúztak egy-egy gyűrűt. Amikor mindkét keze megtelt, a nagybőgős fölsóhajtott: „Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!"

Együtt a királynéval

Ő az egyetlen a népies műzenében, akinek alakját írók, költők sora örökítette meg. Már életében irodalmi személyiséggé nőtt: Ady, Juhász Gyula versben szólt hozzá, Móra, Tömörkény, Rákosi Viktor írásainak szereplőjévé avatta, Gárdonyi József (az Egri csillagok szerzőjének fia) regényes életrajzát írta meg. Életéről Jávor Pál főszereplésével készült el 1940-ben a kétszázadik magyar hangosfilm.

Betegségének elhatalmasodása idején a „Pósa-asztal" társasága gyűjtést indított, s az egész ország adakozott gyógyíttatására. Egy télen át San Remóban kúrálták (onnan is lankadatlanul küldözgette haza új szerzeményeit) – a végzetes kór azonban legyőzte. A dalköltő 1903. március 29-én, sógora budai lakásában meghalt.

Dankó Pista hegedűje

Pesten Herczeg Ferenc is búcsúztatta, s ötszáz cigány húrján sírt a nóta: „Eltörött a hegedűm…" Szegeden a múzeum előtt ravatalozták föl, Pósa és Tömörkény köszönt el tőle. A Belvárosi temetőben díszsírhelyet kapott. Pósa Lajos vitte végig a szoborállítás tervét is. Margó Ede szobrászművész csak a márvány árát fogadta el, honoráriumot nem. A műalkotást, helyenként méltatlan viták után, Erzsébet királyné szobra közelében állították föl, 1912. október 20-án. Az életében legendássá lett prímás azóta is itt, a Stefánián pengeti hegedűje nyakán szívet-lelket melengető dalait. A nótakirály kultuszát a szegedi Dankó Pista Emlékéért Alapítvány ápolja.